Fekete nyár - Ágnes Mészöly


12,23 €
  • Na sklade

Urara már mindent előkészített a teaszertartáshoz. Harci ruhája helyett egyszerű, fekete-ezüst selyemkimonót viselt, arca fáradt és gondterhelt volt. Meghajolt a fiú felé, majd elhelyezkedett vele szemben a tatamin. Pamuk Fanni utálja a gimit és az otthoni nyomasztást. Csak az lelkesíti, hogy elkészítse Urara, a haláldémon jelmezét a nyári Conra. Terve megvalósításában a szomszéd néni lesz fő szövetségese,

EAN: 9789634106722

Výrobca: Tilos az Á Könyvek

Popis produktu

Urara már mindent előkészített a teaszertartáshoz. Harci ruhája helyett egyszerű, fekete-ezüst selyemkimonót viselt, arca fáradt és gondterhelt volt. Meghajolt a fiú felé, majd elhelyezkedett vele szemben a tatamin. Pamuk Fanni utálja a gimit és az otthoni nyomasztást. Csak az lelkesíti, hogy elkészítse Urara, a haláldémon jelmezét a nyári Conra. Terve megvalósításában a szomszéd néni lesz fő szövetségese, sőt, valami szerelemféle is megjelenik az életében. És bár szeretné, ha a valóság hasonlítana a filmek fantáziavilágára, nem számít rá, hogy ennyire azonosulnia kell kedvenc rajzfilmkarakterével. Mégis ő az egyetlen, aki ebben az elfuserált világban félelem nélkül beszél a halálról egy haldoklóval - ahogy Mészöly Ágnes az, aki pátosz nélkül, vagányan ír az elmúlásról, meg arról a fura valamiről, amit előtte életnek nevezünk.

Dobrodružstvo, napätie, western

Vítame vás na našom webovom sídle plnom dobrodružstva, napätia a westernu! Táto podkategória je jednou zo sekcií nášho web stránky zameranej na ekonómiu a ekonomiku. Ak hľadáte oblasť spojenú s dobrodružstvom a napätím, práve ste na správnom mieste. Naša podkategória Dobrodružstvo vám ponúka výber rôznych príbehov a tém, ktoré vás zaručene náležite pobavia. Počas prehliadania nášho webu sa dostanete do vzrušujúcich príbehov plných nebezpečenstva, strachu a adrenalínu. Tu nájdete napríklad články o vyšetrovaní zločinu, cestovaní nebezpečnými cestami alebo dokonca o objavovaní nepoznaných území. Príbehy z tejto podkategórie vám poskytnú možnosť úniku z reality a pohlcujúceho dobrodružstva priamo z vášho pohodlia domova. Okrem toho sa môžete tešiť aj na napínavé príbehy a články zo sveta napätia. Vyberieme pre vás príbehy plné rizika, zločinu a nečakaných zvratov udalostí. Naše texty vám umožnia sledovať vyšetrovanie zločinov, robiť si svoje vlastné dedukcie a rozpútať svoju kriminálnu fantáziu. Napínavé príbehy vám poskytnú emocionálne nabité čítanie, ktoré vás bude držať na hranici sedadla. Pre tých, ktorí sú nadšenými fanúšikmi westernov, sme tu pre vás! Ponúkame vám bohaté zdroje o tomto slávnom žánri. Na našom webe sa dozviete viac o histórii Divokého Západu, slávnych outlawoch, legendárnych šerifoch a záhadných príbehoch tejto doby. Nechajte sa zlákať do sveta kohútov a pistolníkov, do krajiny prachu a nekonečných koní. Naša podkategória Dobrodružstvo, napätie, western ponúka skutočne vzrušujúce, napínavé a dobrodružné čítanie. Nech už ste fanúšikom napätia, dobrodružstva alebo westernov, naše texty vám poskytnú nielen zábavu, ale aj zaujímavé informácie o ekonómii a ekonomike. Zachyťte si svoje čitateľské zážitky a zažite tie najintenzívnejšie dobrodružstvá rovno na našom webovom sídle!

  • icon
    Jednoduché vrátenie
  • icon
    Kvalitný servis
  • icon
    Originálny produkt
Autor Ágnes Mészöly
GLS 3,89 €
Koľko stojí Fekete nyár - Ágnes Mészöly?
Momentálne je tovar v akcii za cenu 12,23 €
V akej kategórii mám produkt hľadať v eshope?
Produkt je zaradený v kategóriách Knihy > Pre deti a mládež > Dobrodružstvo, napätie, western

Kočičí válečníci 4: Bouře přichází, 2. vydání - Erin Hunterová,Hana Petráková Kočičí válečníci 4: Bouře přichází, 2. vydání - Erin Hunterová,Hana Petráková

Ohnivousův největší nepřítel Dráp byl vyhnán z Bouřkového klanu, ale Ohnivous se nemůže zbavit pocitu, že se ukryl nedaleko a v nestřeženém okamžiku zaútočí. V lese panuje dusná atmosféra a kočky cítí, že bouře již přichází...

Do obchodu
Vojmírova cesta - Oldřich Selucký Vojmírova cesta - Oldřich Selucký

Hodiny Velkomoravské říše odbíjejí jednu z rozhodujících chvil. Biskupa Metoděje s jeho družinou přepadne na hranicích jednotka franských vojáků a odváží je neznámo kam. Kníže Rastislav se dlouho očekávaných zpráv nedočká... Mezi zajatci je i mladý Vojmír. Před sedmi lety byl ještě chlapec a prožíval dobrodružství, o kterých vypráví kniha Strážce ohně. Teď je odhodlán podniknout vše, co je v jeho silách,

Do obchodu
Trust - Bizalom - Kylie Scott,Szilvia Hetesy Trust - Bizalom - Kylie Scott,Szilvia Hetesy

Mindenki megérdemel egy második esélyt! A 17 éves gimnazista Edie Millen élete gyökeresen megváltozik, amikor egy rablótámadás közepén találja magát, és majdnem meghal. Miután elege lesz osztálytársai jelentőségteljes pillantásaiból és beszólásaiból, sulit vált, ahol találkozik a megmentőjével, Johnnal. A fiút a legvadabb pletykák övezik, agresszív, erőszakos drogdíler hírében áll... de Edie nem tud

Do obchodu
A rejtelmes sziget - Olvass velünk! (3) - Jules Verne,György Rusznák A rejtelmes sziget - Olvass velünk! (3) - Jules Verne,György Rusznák

Nehézkesnek tűnik a szöveg, vagy túl hosszúnak? Nehéz rávenni a gyerekeket az olvasásra? Ebben segítenek az Olvass velünk! sorozat kötetei. Négy különböző szinten rengeteg történet várja a gyerekeket, amelyekből megismerhetik a klasszikus történeteket, és talán ez meghozza a kedvüket arra, hogy később az eredeti műveket is elolvassák.

Do obchodu
Scott és Goldie - Megan Rixová Scott és Goldie - Megan Rixová

Hamish nem ilyen nyári szünetre számított. A szülei üzleti útra utaztak Japánba, ő pedig a skót felföldön ragadt egy nagynénivel, akit eddig nem ismert, egy morcos lánnyal, Izzyvel és egy seregnyi állattal. Még életében nem volt dolga kutyákkal, így fogalma sincs, mihez kezdjen magával. Legnagyobb meglepetésére Hamish egyszer csak azon kapja magát, hogy kutyákat sétáltat, örökbe fogad egy malacot,

Do obchodu
Mágikus állatok iskolája - Végre vakáció 3: Henry és Leander - Margit Auer Mágikus állatok iskolája - Végre vakáció 3: Henry és Leander - Margit Auer

A mágikus állatok iskolájában a szünidő alatt is folytatódnak a kalandok. Henry mágikus leopárdjával, Leanderrel a nagyszülők kísértetjárta kastélyába látogat. Ám minden másképp alakul, mint ahogy tervezik: két unokatesó rontja a levegőt, és a nagymama is tartogat egy kis meglepetést. Közben járnak-kelnek a szellemek. Vajon ki rejtőzik mögöttük?

Do obchodu
Egmont Vlak do Zázračných světů – Prokletá zásilka - audiokniha Egmont Vlak do Zázračných světů – Prokletá zásilka - audiokniha

Když uprostřed noci zastaví v obýváku jednoho spícího domu kouzelný expres, jedenáctiletá Suzy naskočí na palubu a vyrazí za dobrodružstvím. Neobyčejný vlak řídí trollí doručovací služba, která dodává zásilky do všech koutů Unie Zázračných světů. Suzy je okamžitě jmenována poštovní agentkou a svou první zásilku musí doručit nejobávanější čarodějnici Unie, lady Soumračnici. V balíčku se navíc skrývá

Do obchodu
Marvel Studios - Szereplők nagykönyve - Adam Bray Marvel Studios - Szereplők nagykönyve - Adam Bray

Rajongó vagy? Tudj meg mindent kedvenceidről - legyenek aprók, hatalmasok, szupererősek vagy hétköznapi emberek - Vasembertől Pókemberen át egészen Marvel Kapitányig! Ez a könyv segít megismerni a szereplők életén keresztül a Marvel-filmek több mint egy évtizedének történetét. De nem csupán a hősökről esik benne szó: itt megtalálod a nagy hatalmú gonoszokat és követőiket, az álnok kémeket, a bátor

Do obchodu
Titkos mozi - Zsolt Pacskovszky Titkos mozi - Zsolt Pacskovszky

Marcell párizsi bérlakásuk falába süllyesztve különleges szerkezetet fedez fel - egy lencsét, amelyen keresztül mozgókép vetül szobája falára: a "vásznon" a szemközti kávézó több mint harminc évvel korábbi mindennapjai elevenednek meg. A fantasztikus találmány elbűvöli a gimnazista fiút, ahogyan a kávézó megejtően szép pincérnője, Ninette is. Létezhet-e szerelem, ha a szeretett lány évtizedekkel korábban

Do obchodu
Skutočný kamarát - Sanja Pregl Skutočný kamarát - Sanja Pregl

"Oliver je úplne obyčajný chlapec a predsa je výnimočný. Vo svojej fantázii sníva o tom, že sa stane superhrdinom. V škole je neraz svedkom šikanovania mladších spolužiakov a je rozhodnutý s tým niečo urobiť. Podarí sa Oliverovi pomôcť svojim kamarátom? Bude na to potrebovať super schopnosti, alebo mu bude stačiť jeho odvaha a chytrosť, aby sa zachoval ako skutočný kamarát? "

Do obchodu
Téged akarlak - A felhők fölött három mérettel folytatása - Federico Moccia Téged akarlak - A felhők fölött három mérettel folytatása - Federico Moccia

„Hát itt vagyok. Visszatértem. Róma. Fiumicino, hogy pontos legyek. A kijárat felé tartok. Kilépek az üvegajtón, és az utcára jutok. Előttem taxik sorakoznak. De abban a pillanatban valami furcsa érzés fog el. Mintha valaki figyelne. Hirtelen megfordulok. Semmi. Nincs rosszabb, mint amikor vársz valamit... De nem történik semmi.” Egy kérdéssel búcsúztunk Steptől: „Visszajutok-e valaha oda, ahol kizárólag

Do obchodu
Tri mačiatka tety Mily - Mária Lazárová,Simona Čechová Tri mačiatka tety Mily - Mária Lazárová,Simona Čechová

Zoznámte sa s Herkulesom, Jonášom a Lucinkou, mačiatkami, ktoré vyrastajú u láskavej tety Mily. Ich veľké dobrodružstvo sa začne v deň, keď jastrab unesie malú Lucinku. Herkules a Jonáš neváhajú ani chvíľu a rozbehnú sa za ňou. Po ceste stretnú zábudlivého zajaca Karotku a jeho priateľa orla Maxa. Pomôžu kocúrikom pri záchrane sestričky a stanú sa z nich dobrí priatelia. Tu sa však príbeh troch mačiatok

Do obchodu
Berosált a rezesbanda - István Csukás Berosált a rezesbanda - István Csukás

Pram-pram-prarára-prararáram! A rettenetes Riminyák tanár úr üres osztályterembe érkezik - ugyanis az iskolai rezesbanda lelépett egy lopott busszal. A sofőr helyén Szinyák, a bandavezér ül! Vezetni nem tud, a kaland tehát garantált! Az a legkevesebb, hogy összetörnek egy szobrot, idegösszeomlás szélére sodornak egy rendőrt, a frászt hozzák az igazgatóra és felfogatják a városka életét. Két akció közt

Do obchodu
Halott királynők klubja - Hannah Capin Halott királynők klubja - Hannah Capin

Ha az iskola legkirályabb sráca túlságosan is hasonlít VIII. Henrik királyhoz, neked sikerülne megúszni, hogy a fejed lehulljon a nyakadról? Azt gondolhatnánk, hogy új lánynak lenni egy kisvárosban egyenlő a nagyon unalmas utolsó gimis évvel. De ha a helyemben – Annie Marck, alias Cleves – lennél, és véletlenül ifjú királyi felséggé válnál azzal, hogy maga a király vezet be a Lancaster Gimibe? Nos,

Do obchodu
LEGO Harry Potter - Dumbledore titkai LEGO Harry Potter - Dumbledore titkai

Állítsd össze Albus Dumbledore és hűséges barátja, Fawkes, a főnixmadár minifiguráját, és csatlakozz a bölcs varázslóhoz ebben az akciódús foglalkoztatókönyvben! Oldd meg a rejtvényeket, egészítsd ki a rajzokat, keresd meg a megfelelő útvonalakat, és fürkészd ki minden idők legnagyszerűbb varázslójának titkait!

Do obchodu
Hat sértett kísértet - Erzsi Kertész Hat sértett kísértet - Erzsi Kertész

Te mit szólnál, ha egyszer csak megjelenne hat kissé zaklatott idegállapotú kísértet a szobád ablakában, és bebocsátást kérne? Kicsit azért megijednél, ugye? De biztos legyőznéd a félelmedet, ha megtudnád, hogy segítségre szorulnak, mert szörnyű igazságtalanság történt velük a múltban. Egy bűntettel gyanúsították meg őket, és amíg nem mossák tisztára a nevüket, addig nem nyughatnak. Utazz vissza a

Do obchodu
Hollófiak - A tárnák rejtélye - Mór Bán Hollófiak - A tárnák rejtélye - Mór Bán

Édesapjuk, a törökverő hős árnyékában nem könnyű ám gyereknek lenni Hunyad várában! Háborús idők járnak, s a szigorú atya elvárja, hogy fiai kivegyék részüket a feladatokból: tanuljanak, készüljenek, hogy egy napon az ő helyére állva folytathassák az országot védelmező munkáját. De László és Mátyás nem lennének igazi gyerekek, ha időnként ne csábítanák őket vakmerő kalandokra a váratlan események.

Do obchodu
Kouzelný králíček - Prázdninový sen - Sue Bentley Kouzelný králíček - Prázdninový sen - Sue Bentley

Druhý příběh s králíčkem Šípem ze série o kouzelných zvířátkách, která umí vykouzlit dětem úsměv na rtech. Becky se na prázdniny moc těšila. Jenže na farmě strýčka a tetičky, ve společnosti bratrance Leona, který pořád hraje počítačové hry, to není ono. Pak ale potká kouzelného králíčka Šípa a začne se blýskat na lepší časy!

Do obchodu
A Pál utcai fiúk - A Gittegylet - puha kötés - Ferenc Molnár A Pál utcai fiúk - A Gittegylet - puha kötés - Ferenc Molnár

Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült. Molnár Ferenc közéjük tartozik. Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv

Do obchodu
Karácsony Szeníliában - Márta Habo Karácsony Szeníliában - Márta Habo

Szenília nem lenne különös város, ha nem a világ legészakibb táján feküdne, és talán emiatt, talán másért, felnőtt lakói nem lennének meglehetősen feledékenyek. Ám ők nemcsak arra nem emlékeznek, hogy hol parkol a kocsijuk, meg hová is tették a téli tüzelőt, és mikor kell dolgozatot íratni, hanem azt is elfelejtették, hogy miért ünneplik a karácsonyt. Szerencsére két iskolás, Karina és Oszkár nem hagyja

Do obchodu
Produkty

Populárne produkty

Product Images
Zľava 25%
Set obrazov raj na zemi v čiernobielom prevedení
59,25 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Product Images
Zľava 20%
5-dielny obraz dom na útese
68,00 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Product Images
Zľava 15%
5-dielny obraz súdok piva
77,35 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Product Images
Zľava 20%
Tapeta lúče slnka medzi palmami
30,40 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Dekorace pro radost - Věra Brusnická
20,49 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Kiko a tajomstvo papierového motýľa - Pilátová Markéta
6,75 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Kostým detský vlkolaka pre batoľatá
27,32 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Puzzle 44 koček Kočičí tým 4v1 - autor neuvedený
15,86 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Hra Gump - autor neuvedený
16,79 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Depeše do ztracené země - Franz Fischl
6,70 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Vyrob trendové tričká: Šik - autor neuvedený
5,69 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Psycho-Pass: Inspector Shinya Kogami 3 - Midori Goto
11,44 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Hrám sa a spoznávam každodenný život - autor neuvedený
14,16 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
How to Be You - Skye Cleary, Ebury Press
18,00 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
REBOOT - Elaine Kasket, Elliott & Thompson Limited
20,85 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Transylvanian Moonrise (Cinamar Radu)
16,72 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Katalog akustických prvků - Jan Tuček,Tomáš Hrádek
11,61 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Stalker - Lars Kepler
13,59 €
Uvedená cena je platná k 06.12.2023
Prečo my

Prečo si nás ľudia vyberajú

Service
Rýchle dodanie

Po celej SR

Service
Zabezpečená platba

100% zabezpečenie platby

Service
Jednoduchá reklamácia

Jednoduchá reklamácia tovaru

Service
Podpora

Podpora na telefóne a emaile

24 Result Found
View All
100+ Reviews
Media Remote
$29.99 $49.99
100+ Reviews
Media Remote
$29.99 $49.99